Rólunk mondták



Őszintén sajnálom, hogy téves értékelést küldtem! Természetesen 10-est szándékoztam írni, de valahogy lemaradt az 1-es. Abban a hiszemben küldtem el, hogy az értékelésem kifejezi maximális elégedettségem és az nem szorul magyarázatra. Örülök, hogy rátaláltam önökre, nagyon köszönöm udvarias és előzékeny segítségüket. A segíteni akarás jellemezte a kapott árajánlatokat, még az elutasított vállalkozás képviselője is szolgált önzetlen szakmai tanáccsal. Az önök közreműködésével kapcsolatba került egyik cégre esett a választásom, jelenleg a projekt továbbfejlesztéséről (elektromos fűtésre áttérés, később légkondi szerelés) tárgyalunk.
Még egyszer köszönöm segítő közreműködésüket, megerősítem a 10-es értékelést.

Üdvözlettel,
T.Tibor

Köszönöm a megkeresést, elég sok helyről kaptam ajánlatokat, jelenleg készítik az energetikai felmérést, ami után tudom eldönteni, hogy hány kw-os rendszerre lesz szükségem, és ár-érték arányban mely árajánlat lesz számomra megfelelő.

Üdvözlettel: Németh Adrienn
Dabas

Köszönöm Önöknek, hogy a napelemajánlat.hu segítségével tudtam kiválasztani azt a vállalkozást, amely megvalósította a mellékelt fotón látható napelemes rendszert.

A 2013 decemberi jelentkezésünk után, a kiválasztott cég, a vártnál jóval gyorsabban 2014-02-20-án felszerelte és beüzemelte a rendszert. Sajnos az áramszolgáltató még mindig nem végezte el a használatához szükséges munkákat. A honlapon történt jelentkezésünk után cca. 12 jelentkező volt, néhány még március elején is küldött ajánlatot. Néhány pedig más paraméterekkel, mint kértem. Az árak szórása meglepően nagy, 30% is volt a legolcsóbb és a legdrágább közt. Nem a legolcsóbbat választottuk.

A lakóhelyünk, 2519 Piliscsév.

Csepreghi Zoltán Gemini-Car Bt.

3 kw-os napelemes rendszer elektromos fűtéssel kombinálva. O(nulla) ft rezsiköltség. Hajdúszoboszló.

Tisztelettel, Cséplő Zoltán

Decemberben elhatároztuk, hogy kell napelem, és május végén indult el a termelés. Nézegettem a neten, hogy honnan, kivel, végül is ráakadtam erre az oldalra, (Napelem Ajánlat) nem hittem benne, de azért kitöltöttem, amit kell, és csodák csodájára, jöttek az ajánlatok . Két cég el is jött személyesen, ezek közül az egyik lett szimpatikus, egy Vámosszabadi cég (Napelemtechnika kft) …. Azután,ment az időhúzás... nehezen jött össze a pénz, mire lett, addigra kifogyott a napelem, mire az lett, addigra az Eonnál fogyott ki az óra Végül minden összejött,és már termel. Eddigi napi csúcsa az 32,5kwh volt, a 20db Canadian Solar, polykristályos napelemnek, a Fronius inverterrel.

Tisztelettel, Nagy Gábor

Nagyon sok cég küldött ajánlatot. Köszönöm az oldalnak! KIVÁLÓ és összeszedett munka! Örülök hogy megtaláltam ezt az oldalt!

Nagy József

Tisztelt Napelemajanlat.hu csapata!

Segítségemre voltak az ajánlatok megismerésében. A kiválasztásban azonban egy olyan cég kapott bizalmat, akiket máshol, és korábban ismertem már meg. A kikitelezés is megtörtént már.
Köszönöm segtítségüket és érdeklődésüket.

Üdvözlettel: Klein Péter

Tisztelt Uram!

Örülök, hogy megoszthatom tapasztalataimat a szolgáltatásukkal kapcsolatban:
Röviden:
szolgáltatásuk nagy segítségemre volt! Elsősorban azért, mert nem kellett napokon keresztül a neten kutakodnom, hogy kik foglalkoznak profi módon ilyen rendszerek telepítésével.

Hosszabban:
Már pár évvel korábban gondoltam arra, hogy valamilyen megújuló energiával váltsam ki napi energiaigényünk egy részét. Nagy energiát nem fektettem a kutatásba, hogy milyen megoldás lenne alkalmas - az általunk lakott épület egy viszonylag koros, de rendbe szedett családi ház – a mi esetünkben, mert a számlák kifizetése nem okozott gondot, de mindig foglalkoztatott a kérdés, hogy sokkal nagyobb ingatlanok kevesebb – olcsóbb – rezsivel üzemelnek, mint az általunk lakott ház. Ketten élünk egy ~ 110 nm-es házban, ahol korábban vegyes tüzelésű szilárd/gáz kazán biztosította a gravitációs fűtést és villany bojler a meleg víz ellátást. Az elavult vastag csöves fűtési rendszert megszüntettük és gáz cirkó fűtés/meleg víz ellátásra álltunk át. Ez sokkal gazdaságosabb és kényelmesebb lett, mint a korábbi. Emellett elég sok nagyobb energia igényű elektromos berendezést használunk, - villany tűzhely, fagyasztók, hűtők, mikro sütők, elektromos grill, mosógép, szárítógép, porszívó, szellőző rendszer, televíziók, PC-k, fűnyíró, láncfűrész, stb. – ami az egy főre eső fogyasztást tekintve, úgy is jelentős kiadást jelent, hogy igyekszünk takarékos fogyasztókat, lámpákat, vásárolni. Ekkora kapacitásokra csak nekünk nem lenne szükségünk, de esetenként gyerekeink és családjaik ( + 5-7 fő ) itt tartózkodása alatt mindenre szükségünk van. Pár hete jártunk egy rokonunknál , Ők szintén ketten laknak egy hatalmas épületben, de ott is „ felduzzad „ néha a létszám, akár 10 - 12 főre is. Ők nem egészen egy éve alakították ki a napelemes „erőművüket” ( szintén egy ismerősük által megvalósított rendszer láttán felbuzdulva, de az ismerős referenciája alapján ajánlott vállalkozást felkérve, más ajánlat után nem keresve építtették meg a 12 KW.-os rendszerüket ) és áradozva beszéltek a tapasztalataikról. Ezen felbuzdulva kezdtem el keresgetni és találtam rá az Önök napelemajanlat.hu oldalára és csak kíváncsiságból töltöttem ki az adatlapjukat. Meglepődve tapasztaltam, hogy pár napon belül ( 15-öt jelöltem meg) 12 ajánlattevőtől 16 ajánlatot kaptam ( a kivitelező kiválasztása után még érkezett + 3 ajánlat ), melyből 8-9 alapos és részletes volt, bőséges referenciák bemutatásával, melyek kínálata alapból megtetszett. Korábban komplex beruházások megvalósításával, ajánlatok összehasonlításával is foglalkozó csapatban dolgoztam/vezettem, így nem okozott nagy gondot a legjobb ár/érték ajánlat kiválasztása. Azóta a kiválasztott kivitelezővel szerződést kötöttünk, megállapodtunk a fizetési és kivitelezési ütemtervben, garanciákban. Jelenleg a szükséges anyagokat, engedélyeket szerzik be, ~ 2-3 héten belül pedig a telepítés is megtörténik. Nagyon jó ötletnek tartom általában az egyéb befektetésekkel való összehasonlítást, a „hozamokat” illetően. Egy olyan átlag jövedelmű család megtakarítása elegendő lehet egy ilyen rendszer kialakítására, akik 10 éves távlatban, ill. környezettudatosan is gondolkodik saját jövőjét illetően.

P.Péter, Miskolc-Görömböly

A szolgáltatás színvonalával messzemenőkig elégedett vagyok. Gyorsan, megfelelő műszaki színvonalon, többségében jól dokumentált, informatív ajánlatokat kaptam a segítségével. A jelentkező cégek láthatóan komolyan veszik az ajánlatkéréseket, több esetben vették fel velem a kapcsolatot, hogy véleményemről érdeklődjenek.

Motivációm azonban csupán tájékozódás volt, legkorábban tavasszal terveztem a beruházásról való döntést, így szerződéskötésre nem került sor. A Napelem Ajánlat szolgáltatását emellett csak ajánlani tudom, korábbi próbálkozásaim a piac lehetőségeinek felmérésére sokkal időigényesebb és esetlegesebbek voltak.

Köszönettel:
Elégedett Bertalan
Sz.K

Köszönöm az ajánlatokat,sajnos még nem sikerült egyik partnerrel sem üzletet kötni,/ami késik az nem múlik/ viszont tárgyalások folynak a lehetséges rendszerről. Jó egészséget és boldogságot kívánok,és sok sikert a munkájához.

L.CS.

Üdvözlöm!
Nagyon köszönöm, hogy nagy segítségemre voltak a kivitelező cégek kiválasztásában!
Önöknek köszönhetően megtaláltuk a számunkra minden tekintetben legmegfelelőbb kivitelezőt, és sikerült megegyezni velük.
Leadtuk a megrendelést, és rövidesen jönnek szerelni, elindult az engedélyeztetés ügyintézése is.
Ha oda jutunk, küldök képet nagyon szívesen!

Üdvözlettel: Takács Péter és Takácsné Kocsis Mariann.

Szeretném megköszönni a honlap szolgáltatását, összesen 9 árajánlatot kaptam.
Szakszerűnek és alaposnak tűnt a legtöbb árajánlat, 2-3 kiemelkedően tetszett. Mivel előzetes felmérés volt a részünkről, ezért még egyik kivitelezővel se vettük fel a kapcsolatot üzletkötés célzattal. Mi szeretjük jól átgondolni a nagyobb pénzügyi beruházásainkat, amihez időre is szükségünk van. Nagy valószínűséggel ebből a 2-3 legjobból fogunk választani.

Még egyszer nagyon köszönöm:
Riszterer Ágnes

Hasznosnak és időráfordítás tekintetében hatékonynak tartom a szolgáltatást, jó döntés volt igénybe venni.

Egyenlőre üzlet még nem kötődött, azonban kilátásban van az egyik partnerrel.

Amennyiben megvalósul a beruházás és kapok egy ismételt emlékeztetőt (kb. 1 év múlva), úgy szívesen küldök fotót.

üdvözlettel:
Dezsény Zoltán

Köszönöm a lehetőséget nagyon sok információt kaptam sok sok cégtől ,jelen pillanatban a tájékozódás volt a cél amit nagyon sikeresnek értékelek most már sokkal jobban átlátom a rendszert és előnyeit .

Tisztelettel Nagy Zoltán 

Köszönöm érdeklődését! Igen sikeres volt az Önök szolgáltatása. Sikeres együttműködésünk a ...... Kft-vel eredménye egy már kész napelem rendszer.

Tisztelettel!Rezsdovics Zsolt

Igazán meg vagyok elégedve szolgáltatásukkal. Több kedvező ajánlatot kaptam. Távlati elképzeléseim vannak a napelemek használatát illetően.....

Tisztelettel: Ráczki Gábor

Tisztelt Napelemajánlat!
Eddig elégedett vagyok a napelemekkel, a kivitelezés korrekt volt és a szakemberek mindenben segítőkészek voltak.

Köszönettel: Szabó Károly

Kedves Uram!
Maximálisan meg vagyok elégedve a lapjukkal, sok ajánlatot kaptam, amik közül sikerült kiválasztani a legjobbat, telepítették is a rendszert, ami megelégedésünkre jól működik. Köszönöm, ezt a fajta szolgáltatást, jó ötletnek találom és propagálom is amerre tudom.

Üdvözlettel: Havasi Róbert

Én is felrakattam, köszönet nektek!!!!!!

Klinszky Gábor

Köszönöm, hasznos volt! Sikerült a kedvező ajánlatot kiválasztani. Engedélyezés folyamatban. Ha beüzemelték, készséggel elmondom tapasztalataimat. Egyenlőre csak annyit, hogy akikkel szerződtem, pénzt csak akkor kérnek, ha a rendszer komplett oda- vissza engedélyezve, elektromosok által átvéve üzemel.

Lőrincz József

Üdvözlöm!
Sikerült, az Astrasun céggel kötöttem üzletet. 3,7 Kw -os rendszerre 14 db olasz elemmel- 1 db Fronius 3 fázisú egységgel, ferde tetőre.
A tájolása jó. A rendszer készen, de a Démász sokáig ült....tán most kapok új órát.

Tisztelettel, Szirmai Endre (6500 Baja)

Tisztelt Napelemajanlat.hu!

Szolgáltatásuk kiváló.
Üzlet még nem kötődött, de fog.

Tenner Tamás

Tisztelt Uram!

Elég sok ajánlatot kaptam, ami közül választanom is sikerült. A kivitelezés viszont még várat magára az erőforrások átcsoportosítása miatt. Sajnálatos módon, hogy az állami támogatás már nem elérhető családi házra, más módon kell biztosítanom a finanszírozást. Erre is kaptam pár megoldást, jelenleg ezek mérlegelésével foglalkozom. Nagycsaládosként egy kicsit meg van kötve a kezem, így elég óvatosan szeretnék eljárni. (Talán 1-2 év elő takarékosság is)

Üdvözlettel: Kovács Miklós

Tisztelt Uram!

Az Önök által kínált szolgáltatást - aminek segítségével a keresleti és kínálati oldal szereplői gyorsan és könnyen megtalálhatják egymást - kifejezetten "életrevalónak" tartom. Miután felvettem a kapcsolatot Önökkel, három napon belül megkaptam az első ajánlatot, amelyet cca. 7 - 8 további követett. Amely kivitelezők ajánlatai az elképzeléseimhez anyagi és minőségi tekintetben is közel álltak, azokkal több levélváltásom is volt. Végül sikerült megtalálnom azt a partnert, akivel május végén a szerződéskötés is létrejött egy háztartási kiserőmű kivitelezésére. A munka az E-ON-nál történő engedélyeztetést követően (melyet ugyancsak a partner bonyolít) várhatóan június 20-a környékén elvégzésre is kerül.

Számomra jelentősen megkönnyítette a döntést, hiszen az ajánlatok nagyjából hasonló struktúrában épültek fel, így azokban a telepíteni ajánlott rendszer paraméterei (napelem, inverter, tartószerkezet gyártója, típusa, garanciális és fizetési feltételek) és a teljes kivitelezési költség, a net-en történt némi tájékozódást követően jól összehasonlíthatók voltak.

Természetesen a weblapjukon történő közzétételhez hozzájárulok abban a reményben, hogy a a magam tapasztalatai másoknak is bátorítást adhatnak a szolgáltatás igénybevételéhez.

üdv.: Bognár László / Sopron

Tisztelt Uram!

Köszönöm a segítségüket. Legalább 40-50 cég ajánlatát kaptam meg az Önök közvetítésével. Azt a céget választottam, amelyik ugyan nem a legolcsóbb, de kifogástalan műszaki- és garanciális háttérrel rendelkezik, továbbá "kamatmentes kölcsön"-höz való hozzájutással segítette a beruházásomat. Tökéletes a hitelkonstrukció, nincs benne buktató, viszont van állami támogatás!

Happy end: azóta már én is hivatásszerűen, nagy örömmel és lelkesedéssel foglalkozok a mindenki számára elérhető "kamatmentes" naperőmű-beruházások terjesztésével!

Üdv: Nagy Dezső

Köszönöm segítségüket, nagyon sok cég megkeresett ajánlatával.
Sikerült választani is, most várom ajánlatukat.
Egyenlőre ennyi.

Üdvözlettel:
Kolarics Péter
Epilepsziás Kutyákért Alapítvány
Web: www.kutyaepilepszia.hu

Nagy segítséget nyújtottak a döntésemhez, ha jól emlékszem 10, vagy 11 cég adott ajánlatot. Négy olyan cég volt akiknek az ajánlatát komolyan lehetett (kellett) venni. Nem rajtuk múlt, hogy végül egy helyi céget választottam a kivitelezésre. Köszönöm a segítségüket, és további " zöld erőt " kívánok! Ja, és a lényeg: A "kis zöld emberkék" szorgoskodnak a tetőn....

Üdv.: Csikós Attila

Üdvözlöm!
Úgy néz ki a dolog,hogy sikerült üzletet kötnöm lesz napelemem fundamenta lakáskasszára de még nem kaptam meg a pénzt remélem minél hamarabb meglesz a pénz és felszerelik a napelemeket!

A szolgáltatásukkal rendkívül elégedett vagyok, a cégek gyorsan jelentkeztek ajánlataikkal, finanszírozási segítségeikkel…
Sok sikert kívánok a további munkájukhoz!

Tisztelettel,
Hajdú László, Kecskemét
www.hajdulaci.hu

Az Önök szolgáltatása rendkívül jól működött. Kaptam az ajánlatokat több mint 10 cégtől. Végül is mi a Profiszolár csapatát választottuk (http://profiszolar.hu/).

A beruházás megvalósult 2015 Májusi szereléssel. 2015 Augusztusban volt E.ON átvétel óracsere, de mint fentebb írtam még vannak elintéznivalók (2015 Októbere van).

Jó érzés, hogy a befektetett pénzem "dolgozik", remélhetőleg hamarosan az E.ON -nal is dűlőre jutunk.

Azt tudom javasolni másoknak, hogy váltsanak napelemre de a szerelést kezdjék el az év elején mert sok idő elmegy a papír tologatásra a szolgáltatónál. Nekik nem érdekük, hogy mi saját magunknak termeljük meg az energiát.

Tisztelettel:
Horváth János

Nagy segítség volt számunkra az oldal, aminek segítségével 6-7 cégtől is kaptunk korrekt és jól összehasonlítható árajánlatokat. Sokat segített a döntésünk meghozásában. Folyamatban van a napelemes rendszerünk engedélyeztetése, eddig mindennel elégedettek vagyunk.

Üdvözlettel:
Kondorosyné Erika

Igen sikerült szerződést kötnöm, folymatban van az engedélyezés aztán következik a telepítés.

Tapasztalatom,  a weblappal kapcsolatban, hogy megfelelő. A kért szolgáltatóktól megkaptam az ajánatokat. Kicsit nezéz volt kiválasztani belőle, hogy melyiket is szeretném, de mindenképpen segített a döntésben, hogy egy kézből több ajánlatot is kaptam.

Köszönöm.
Csóka János

Köszönöm megkeresését, az oldaluk sokat segített az ajánlatok gyors bekérésében. 8 cég jelentkezett és küldtek árajánlatot, vagy érdeklődtek telefonon további adatok miatt. Az árajánlatok átnézésével nagyon könnyen átláthatóvá váltak a rendszer-árak, egészséges és korrekt verseny helyzetet is teremtett a kivitelező cégek között.
Sikerült az egyik céggel megállapodni, három hete elindult a tervezési-engedélyezési folyamat a helyi áramszolgáltató felé.

Üdvözlettel:
Varga József





Szalay Ádám „A napelemajánlat remek kezdeményezés: átlátható a rendszer és biztonságos, hiszen a vásárlói visszajelzések alapján a kivitelezőket folyamatosan értékelik.   Számomra – háromgyermekes apaként – nagyon fontos a környezettudatos energiafogyasztás. Örömmel tölt el, hogy a napelemek megrendelése és felszereltetése ilyen könnyűvé és hatékonnyá vált.”

Szalay Ádám riporter, a Sikerkód motivációs rendszer trénere. www.sikerkod.hu